A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sem tud arról, hogy bármelyik fővárosi fürdőben történt volna olyan fojtogatás, mint amire Kertész Ákos hivatkozott – tudta meg a Magyar Nemzet. A lappal korábban ugyanezt közölte a fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is. A cég nem tud arról, hogy vendégre támadtak volna bármely uszodájukban vagy fürdőjükben.
A Kossuth-díjas író a Népszavának azzal indokolta kanadai menedékjogi kérelmét, hogy egy férfi trágár szavakkal illette és fojtogatni kezdte az egyik budapesti uszodában. Kertész állítása szerint segítségért kiáltott, mire a támadó elmenekült. Az beszélt arról is, az utcán is többször megkergették, bevásárlóközpontban is támadtak rá, sőt a lakásánál is gyülekeztek valakik.